Címke: beruházás (138)
1 | 2 | 3 | 4 | 5 KÖVETKEZŐ »
- Háromszázmilliós beruházás a pécsváradi várban
Új befektetővel kötött szerződést a pécsváradi önkormányzat a helyi vár üzemeltetésére, ennek köszönhetően 300 millió forintos beruházás indulhat el a baranyai városban - írta szerdai számában az Új Dunántúli Napló.
A beruházó egy éven belül felújítja a szállodának is helyet adó palotaszárnyat, s egy megújult hotel fogadja majd a vendégeket. Az elképzelés az, hogy a rendezvényturizmust élénkítik, e célnak ugyanis a pécsváradi... - Ősztől indul a biztos kéz program
A közbeszerzéssel indított építési beruházásoknál október 1-jétől kell kötelezően alkalmazni a fedezetkezelőt, aki a műszaki ellenőr igazolása alapján fizeti ki a projekten dolgozó vállalkozókat - mondta Varga István nemzeti...
A német és osztrák mintára biztos kéznek nevezett fedezetkezelő a második építési gyorsító csomagban szerepel, amelyet hétfőn fogadott el 360 igen és 1 nem szavazattal - ötpárti egyetértéssel - a parlament. A... - Harc az állami kastélyokért
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tíz hazai kastély vagyonkezelő jogát szerezné meg, hogy később ezeket később továbbadja.
A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap szerint a továbbadás privatizációt jelent, míg a Népszabadság szerint vagyonkezelésbe adásról lenne szó. A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap idézi Tátrai Miklósnak, a MNV... - A sanofi-aventis/Chinoin 660 milliós környezetvédelmi beruházást hajt végre
A hatóanyag-gyártás során keletkező napi két tonna technológiai víz vegyszerek nélküli tisztítását végző, 660 millió forint értékű beruházást jelentett be Frederic Ollier, a sanofi-aventis/Chinoin vezérigazgatója a cég budapesti...
A civilek mellett politikusok, szakértők és hatósági személyek jelenlétében Szabó Imre környezetvédelemért felelős miniszter a döntéshozók felelősségét hangsúlyozta, és megállapította: a francia cég magyarországi... - Új uniós forráslehetőség nyílhat kisvállalkozásoknak
Új finanszírozási eszközre tett javaslatot az Európai Bizottság csütörtökön, ez a kisvállalkozásoknak, illetve azoknak nyújtana hiteleket, akik munka nélkül maradtak, és saját kisvállalkozást szeretnének indítani.
Vladimír Spidla foglalkoztatási biztos az uniós "kormány" szokásos heti ülése után, a döntést bejelentve elmondta, a 100 millió eurós kezdő költségvetésnek köszönhetően a nemzetközi pénzintézetekkel, többek... - A Stadler felgyorsította szolnoki beruházását
A svájci Stadler cég felgyorsította szolnoki beruházásának második ütemét, így a következő gyártócsarnokot december helyett már szeptemberben üzembe helyezik - mondta Michael Moser, a Stadler Szolnok Kft. ügyvezető igazgatója...
Elmondta: a beruházás felgyorsítását az indokolta, hogy a megrendelések teljesítéséhez további gyártókapacitásra van szükség. A Stadler cég 5 milliárd forint beruházással tavaly adta át a szolnoki... - Jóváhagyták az EU-tagországok az energetikai beruházási listát
Végérvényesen jóváhagyták az Európai Unió tagországai kedden azt a közel négymilliárd euró értékű energetikai beruházási listát, amely elsősorban a gáz- és elektromos rendszerek összeköttetését támogatja az unióban.
A pénzügyminiszterek brüsszeli találkozóján vita nélkül véglegesített döntés szerint a programba beépül az Európai Parlament - még a júniusi választások előtt megszavazott - összes módosítása. Az... - Az RFV 1,3 milliárd forintos energiatakarékossági beruházást végez
A tőzsdén is jegyzett RFV Nyrt. 1,3 milliárd forint értékű energiatakarékossági beruházást végez Fejér megyei intézményekben, ennek eredményeként azok garantáltan 20,5 százalékos, de várhatóan több mint 25 százalékos...
A tőzsdén is jegyzett RFV Nyrt. 1,3 milliárd forint értékű energiatakarékossági beruházást végez Fejér megyei intézményekben, ennek eredményeként azok garantáltan 20,5 százalékos, de várhatóan több mint 25 százalékos... - Fémipari klaszterre nyert 300 millió forintot a Raltech Tatabányán
A tatabányai Raltech Kft. 300 millió forintos támogatói szerződést írt alá a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséggel egy új üzem létesítésére.
A tatabányai Raltech Kft. 300 millió forintos támogatói szerződést írt alá a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséggel egy új üzem létesítésére, ahol a cég saját fémmegmunkáló tevékenységén kívül... - Egymilliárdos beruházással ipari park épül Baktalórántházán
Egymilliárd forintos beruházással 18 hektáros ipari park épül Baktalórántházán; a létesítmény alapkövét pénteken helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.
Az ipari befektetési területet egy régi, 8 hektáros fafeldolgozó telep átépítésével és annak 10 hektáros bővítésével alakítják ki - mondta Imri László, a Baktai Ipari Park Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető... - Új logisztikai központot épít a Magyar Posta Zrt. Gödöllőn
Új logisztikai központot épít a Magyar Posta Zrt. Gödöllőn.
A 6 milliárd forintos saját beruházás megvalósítására ez év őszén közbeszerzési eljárás keretében választják ki a legalkalmasabb jelentkezőt - mondta a társaság vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján. ... - A "Tihanyi Legenda" projekt 600 millió forinthoz juthat
Kiemelt beruházásként szeretnék fejleszteni Tihanyt, a helyi önkormányzat több mint fél évtizede dédelgetett terve, a "Tihanyi Legenda" nevű turisztikai fejlesztési projekt.
Kiemelt beruházásként szeretnék fejleszteni Tihanyt, a helyi önkormányzat több mint fél évtizede dédelgetett terve, a "Tihanyi Legenda" nevű turisztikai fejlesztési projekt most 600 millió forintos uniós pénzhez juthat... - IT szolgáltató központot adtak át Debrecenben
Új, zöldmezős beruházást adtak át kedden Debrecenben, az IT Services Hungary 4 milliárd forintból épült high-tech irodakomplexumát Bajnai Gordon miniszterelnök avatta fel.
A T-Systems leányvállalata a fejlesztéssel 300 új munkahelyet teremtett, s az év végéig összesen 900 magasan képzett, több nyelvet beszélő munkavállalónak biztosít munkahelyet Debrecenben. A beruházás a debreceni agrárinnovációs... - Az Obo Bettermann beruházása a Bugyi melletti ipari parkban
Az Obo Bettermann Kft. mintegy 5 milliárd forintos beruházást hajt végre több lépcsőben a Pest megyei Bugyi község határában működő ipari parkban, a beruházás alapkövét szerdán helyezték el.
A Bettermann cégcsoport az ipar számára készülő kábelek, tömítők, műanyag tartozékok forgalmazásával foglalkozik a Pest megyei ipari parkban, ahol meglévő 5 üzemegysége mellé most 2 újabb üzemcsarnokot és raktárt épít,... - Debrecenben 12 milliárd a kellemesebb utazásért
Elektromos buszok fejlesztését és gyártását kezdik meg Debrecenben. Erről írt alá szándéknyilatkozatot szerdán Kossa György, az Inter Tan-Ker Zrt. vezetője és Kósa Lajos polgármester. Az első elektromos hajtású busz várhatóan...
A beruházás kezdetben 100-150 embernek ad majd munkát a városban, mely a későbbiekben akár 1200-ra emelkedhet a járműbeszerzés, az építőipar és a beszállítás területén. A DKV Zrt. a szükséges munkaerő egy részét a... - A válságban is van munkalehetőség
Több ezer embernek ad munkalehetőséget a régi Csepel Autó területén létrejött szigetszentmiklósi ipari park. A beruházás közel 300 millió forintból jött létre.
A szigetszentmiklósi ipari parkban - az egykori Csepel Autó területén - üzemcsarnokot avattak. Eddig a csarnokok, épületek mintegy 60 százalékát hozták rendbe. A bérlők között különféle ipari tevékenységet folytató beszállító... - Hulladéklerakó-beruházás 7,7 milliárd forintból
Hat megye 169 településén, 680 ezer ember életkörülményeit javító hulladékgazdálkodási beruházás valósul meg több mint 7,7 milliárd forintból, 100 százalékos európai uniós és hazai támogatással.
Hat megye 169 településén, 680 ezer ember életkörülményeit javító hulladékgazdálkodási beruházás valósul meg több mint 7,7 milliárd forintból, 100 százalékos európai uniós és hazai támogatással; a projektindító... - Három sportpálya újult meg Zuglóban mintegy 48 millió forintból - Már gumiburkolatú pálya is van a kerületben
Zugló Önkormányzata három sportpályát újított fel a tavasszal csaknem 48 millió forintból.
A 3 pályán új kézilabdakapukat és kosárpalánkokat helyeztek el, és mintegy 1700 nm gyepfelület szépült meg. A legnagyobb beruházás a Kőszeg utcai pályán valósult meg. A Kassai téri sportpályán a kerület első közterületi... - Folyadékkristályos kijelzőket gyártó üzem létrehozását tervezik Zalában
Szakemberek a Zala megyében tapasztalható magas munkanélküliség enyhülését várják a jövőben kétezer főt foglalkoztató gyár felépülésétől.
Várhatóan beváltja a hozzá fűzött reményeket, hiszen Zalában a munkanélküliek többsége, közel 18 ezren fizikai munkát keresnek. Kérdéses, hogy a szakképzettséggel nem rendelkező álláskeresők, akiknek száma a 8 ezres... - A vállalatok többsége a nehézségek ellenére is tervez beruházást
A magyarországi vállalatok többsége a kedvezőtlen külső környezet és a romló finanszírozási feltételek ellenére is tervez beruházásokat a következő egy évben...
Az MFB Zrt. első alkalommal elkészített reprezentatív "MFB-indikátor" című vállalati felmérését bemutatva Gál Péter elmondta: az index most az mutatja, hogy a magyar gazdaság jelenlegi helyzete és a jövőbeli... - Zalaegerszegen nyílik a régió legnagyobb bevásárlóközpontja
Augusztus végén nyitja meg kapuit Zala megye legnagyobb bevásárlóközpontja, a Zala Park, amely a régió félmillió lakosának nyújt majd bevásárlási lehetőséget, és a térség munkaerő piaci helyzetét is fellendítheti.
Az üzletközpont megépülése nemcsak a vásárlóknak és a nagy kereskedelmi láncoknak kedvez. A központ fejlesztői a helyi kisvállalkozásokra is gondoltak, melyek szintén helyet kapnak a kereskedelmi centrumban. Nekik... - Salgótarjánban épít új üzemet a Mikropakk Kft.
Közel egymilliárd forintos beruházásban épít új üzemet a salgótarjáni ipari parkban a budapesti székhelyű Mikropakk Műanyag- és Fémfeldolgozó Kft. - tájékoztatta Fazekas Gábor ügyvezető igazgató szerdán az MTI-t.
Fazekas Gábor elmondta: év végére készül el a 3.300 négyzetméter alapterületű üzem. A termelés indítását 2010 első negyedévében tervezik, és kezdetben 25 embert foglalkoztatnának. A beruházás összköltsége várhatóan... - Újabb beruházásokkal bővülhet a borsod-szabolcsi hulladékprojekt
Újabb beruházásokkal bővülhet az Európai Unió támogatásával megvalósuló északkelet-magyarországi hulladékgazdálkodási projekt, amely 229 Szabolcs-Szatmár-Bereg és 11 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település számára oldja meg a...
Kifejtette: az első beruházási ütem költségeinek átcsoportosításából, korábbi megtakarításokból és a visszaigényelhető általános forgalmi adóból együttesen rendelkezésre álló közel 8,5 millió euróból, a jelenlegi... - Tisza-tavi Ökocentrum - 2,2 milliárd forintos beruházás Poroszlón
A Nemzeti Fejlesztési Terv kiemelt projektjeként a Tisza és a Tisza-tó élővilágát bemutató ökocentrum épül a Heves megyei Poroszlón - tájékoztatta a település polgármestere csütörtökön az MTI-t .
Bornemissza János elmondta: a létesítmény legfőbb attrakciója Európa legnagyobb, összesen 600 ezer liter űrtartalmú édesvízi akvárium parkja lesz. Ebben helyet kap egy, a Tiszából már kipusztult, ma már csak a Duna-deltában... - Szerkezetkész a hévízi gyógyfürdő új fogadóépülete
Szerkezetkész Hévízen a gyógyfürdő új fogadóépülete, amely október végére készül el teljesen.
A mintegy másfél milliárd forintos beruházás helyszínén tartott bokrétaünnepen Végh Imre, a kivitelező Kipszer Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: februárban indult az építkezés, októberre elkészül a háromszintes... - Eredményes volt a sukorói kaszinótender
Eredményes volt a King's City néven ismertté vált sukorói beruházáshoz kapcsolódó koncessziós pályázat, annak nyertese az egyedüliként pályázatot beadó KC Bidding Kft. lett - erősítette meg az MTI kérdésére Oszkó Péter...
Elmondta: az eredményhirdetést követő feladat megállapodni a pályázóval a koncessziós szerződés részletes tartalmáról. Megjegyezte, hogy a szerződés megkötése nem automatikus, arra abban az esetben kerülhet sor, amennyiben a... - 150 új állást teremt a Szegeden elkészült logisztikai központ
Elkészült a Hansa-Kontakt Kft. logisztikai központja a Szegedi Ipari Parkban. A vállalkozás mintegy ötmilliárd forintos beruházás eredménye.
A központ létrejöttét számos forrásból kellett finanszírozni. Az állami támogatás mellett saját tőkéből, illetve különféle hitelekből sikerült a kivitelezés. A Hansa-Kontakt Kft. fő profilja az ital és dohánytermékek,... - Szeptemberben nyílik az új üzletház Maglódon
Új üzletházat adnak át szeptember végén Maglódon. A beruházó, Gál és Társa Kft. szerint szükség van a térségben egy olyan szolgáltató létesítményre, ahol az emberek mindent megtalálnak egy helyen.
130 millió forintos beruházással új üzletház nyílik Maglód Klenova részében szeptember első felében. A beruházó Gál és Társa Kft. szerint, bár a társégbe egyre többen, és szívesen költöznek, a szolgáltatás... - Februárra elkészül a szegedi fürdőkomplexum
Az újszegedi Napfényfürdő Aquapolis Szeged beruházás már ötven százalékos készültségű.
A mintegy nyolc milliárd forintból épülő gyógy-, wellness-, élmény- és strandfürdő várhatóan 2010 februárjában megnyílik - mondta Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója kedden, a beruházás bejárásán. A... - Oktatási-fejlesztési beruházás az Észak-Alföldön
27 milliárd forint értékű oktatási-fejlesztési beruházás indul meg Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a költségek 95 százalékát pedig uniós forrásból finanszírozzák - jelentette be július 9-én...
A helyszínen további húsz önkormányzattal írták alá a támogatási szerződést az észak-alföldi régióból. Az eddig 52 pályázó között elosztott 18 milliárdos fejlesztési összeg fele a szabolcsi bölcsődéket, óvodákat...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 KÖVETKEZŐ »







