Ünnepek 2010-ben
Jó tisztában lenni azzal, hogy mikor kapcsolódhatunk ki és töltődhetünk fel egy kicsit anélkül, hogy jogtalanul hiányoznánk a munkahelyünkről. Sajnos 2010-ben csak egyszer lesz alkalmunk arra, hogy megspékeljük az egyik hétvégét még két plusz nappal, mivel a munkaszüneti napok szerencsétlenségünkre hétvégére, hétfőre és péntekre esnek. Úgyhogy ez azt jelenti, hogy legközelebb pontosan egy év múlva karácsonykor lehet hosszú négynapos hétvégénk, azonban ennek is ára van. December huszonnegyedike péntekre esik, így ezt a napot a hónap tizenegyedik napján kell ledolgoznunk. A Munka Törvénykönyve szerint tehát, január elseje; március tizenötödike; húsvét hétfő; május elseje; pünkösd hétfő; augusztus huszadika; október huszonharmadika; november elseje és december huszonöt-huszonhatodika lesz rendes pihenőnap. Ami még ront a helyzeten, hogy a Szociális és Munkaügyi Minisztérium néhány éven belül teljesen megszűntetné a csütörtöktől vasárnapig vagy szombattól keddig tartó hétvégéket. Arra hivatkoznak, hogy az euró bevezetését akadályoznák ezek a munkanap-átrendezések. Munkaszüneti napok a 2010. évben: Sajnos hazánkban, ha egy munkaszüneti nap hétvégére esik, a munkavállaló szempontjából olyan, mintha nem piros betűs nap lenne, mivel csak annyiban különbözik a többi hétvégétől, hogy máshogy jelzik a naptárban. Az Amerikai Egyesült Államokban már erre is találtak egy rendkívül jó megoldást. Ha a munkaszüneti nap vasárnapra esik, akkor a hétfőt, ha pedig szombatra, akkor a pénteket kapják meg a dolgozók szünnapként. Hasonló ötlet Magyarországon is született négy évvel ezelőtt az MDF kezdeményezésében, bár a kivitelezésre már nem került sor. Azonban, hogy ne induljon ilyen keservesen a 2010-es esztendő az idei évzáró mulatságot elhúzhatjuk addig, ameddig csak szeretnénk, mert január elseje péntekre esik és ekképpen lesz elég időnk regenerálódni az első újévi munkanap előtt. Szerző: Tuna Judit Színes rovatunk további cikkei: Szerezd be a karácsonyi ajándékokat az interneten!>>> Adni jó – így jótékonykodj!>>> 







