A diákhitelről továbbtanulás előtt
Magyarországon 2001-től lehet Diákhitelt felvenni minden 40 év alatt diáknak, aki felsőoktatási intézménybe vagy felsőfokú szakképzésre iratkozik. Nemcsak a nappali tagozatosok igényelhetik, hanem az esti, levelező vagy távoktatási képzésre járók is. A Diákhitelt azért hívta életre 2001-ben a magyar kormány, hogy megpróbáljon egyenlő - vagy kissé egyenlőbb - esélyeket teremteni a felsőoktatásban tanulóknak. Régen az egyetemista vagy a főiskolás, tanítványokat vállalt, ha kellett takarított vagy - amikor még vasút is volt - a fiúk vagonkirakodást vállaltak, de a mai albérlet-árakat és tandíjakat látván ez már sajnos kevés lenne. A tehetős szülők csemetéje, még ha kevésbé tehetséges is, és a hat szemesztert netán öt-hat év alatt végzi el, de diplomát szerez. Ám a szerényebb anyagiakkal rendelkező szülők - és napjainkban ebből van a több - bármilyen áldozatot hozzanak is tehetséges gyermekükért, csak a Diákhitel segítségével tudják taníttatni. 2009-ig 280 ezer hallgató vette fel a Diákhitelt, és több mint felük azt nyilatkozta, hogy e nélkül nem, vagy csak óriási nehézségek árán, és jóval több idő alatt tudtak volna diplomát szerezni. A Diákhitel mögött az állami közfeladatot ellátó Diákhitel Központ áll, amely a pénzpiacról veszi fel a hiteleket, és adja tovább önköltségi alapon és elven a hallgatóknak. Azt, hogy ne keletkezhessen profit a rendszerben, törvényi előírások garantálják. Hitelbírálat nincs, a Diákhitelt bárki igényelheti. Miután a hallgató vagy leendő hallgató kitöltötte az igénylőlapot csak azt vizsgálják meg, hogy a diák valóban beiratkozott-e abba a felsőoktatási intézménybe vagy felsőfokú szakképzésre, amit az igénylőlapon megjelölt. A Diákhitelből a költségtérítést is lehet finanszírozni. Ebben az ugyanevezett Engedményezési-eljárás segít oly módon, hogy beiratkozáskor nem kell a hallgatónak befizetnie a költségtérítés összegét, hanem Diákhitelét azonnal átutalják annak az intézmények, ahova beiratkozott. A Diákhitelnél nincs semmiféle kikötés - amely más felvett hiteleknél van - hogy azt mire is szabad költeni. Albérleti vagy kollégiumi díjat, jegyzeteket, szakkönyveket, nyelvtanulást, számítógépet, vagy akár a költségtérítést is lehet belőle fizetni. A leendő hallgatónál természetesen a legnagyobb gondot az okozza a Diákhitel felvételénél, vajon hogyan fizesse vissza azt a fiatal, akinek valószínű, hogy kezdő, friss diplomás fizetése nem lesz magas, vagy ami napjainkra még inkább jellemző, hogy nehezen tud majd elhelyezkedni. A visszafizetés igazodik a pályakezdő fiatalok fizetéséhez. Az is előfordulhat, hogy a kötelező törlesztő részlet az első néhány évben még a kamatokat sem fedezi. A törlesztés futamidejét mindenki maga alakíthatja. Bárki számára adott a közvetlenül a tőketartozást csökkentő, díjmentes előtörlesztés lehetősége. A hallgatóknak még a pénzügyi válságtól sem kell félniük, hiszen az nem érinti a törlesztő részlet nagyságát, mert az kizárólag a jövedelemhez, illetve első két évben a minimálbérhez igazodik. A Diákhitel felvétele a következő években sem fog szigorodni, igényléséhez sem eddig, sem ezután nem kell kezes, ingatlan vagy egyéb fedezet. Egy szemeszterre egy hallgató, ha államilag támogatott képzésben vesz részt, maximum 200 ezer forintot vehet fel, a költségtérítéses képzésben részesülők 50 ezer forinttal többet. A hallgatóknak, amíg tanulnak, nem kell törleszteniük. Tanulmányaik befejezése után négy hónappal kell elkezdeniük a visszafizetést úgy, hogy az első két évben a kötelező törlesztő részlet a minimálbér, azt követően pedig a bruttó átlag jövedelem hat százaléka. A 2009-10-es tanév elején minden középfokú oktatási intézmény igazgatójához a Diákhitel Központ eljuttatott egy DVD-t a Diákhitelről. A rövidfilm, amely a híradók stílusában készült tényszerűen tájékoztatja az érintetteket. Ha az anyagiakon múlik a gyerek továbbtanulása, akkor - természetesen alapos mérlegelés, számolás és átgondolás után - a Diákhitel segíthet abban, hogy a diákok álma ne csak álom, hanem valóság legyen. Szerző: MJ Színes rovatunk további cikkei: Start kártya – nem csak pályakezdőknek>>> 







