Munkanélküli segély jár a munkáltatónak

2010.01.08., 11:16
Ahogy Európa szerte, úgy hazánkban is az egyik legnagyobb problémát a munkanélküliség jelenti. A gazdasági világválság mély nyomokat hagyott a gazdaság majd minden területén, amely tömeges létszámleépítésekhez vezetett.


 

A tarthatatlan helyzet orvoslására minden állam igyekezett hatékony lépésekkel reagálni. Többnyire a pénzügyi segélyek jelentették a támogatás első körét, azonban úgy tűnik, még ez is kevés a munkanélküliség növekedésének megállításához.

Hazánkban elsősorban az Út a munkához elnevezésű programnak köszönhető, hogy a jelenlegi 10,5 százalékos munkanélküliségi ráta nem mutat jóval nagyobb arányokat, mivel szakértői vélemények szerint akár 2-3 százalékkal is magasabb lehetne ez az érték, amennyiben az állam nem foglalkoztatná ezeket az embereket.

A cégek többségénél általánosan elfogadott gyakorlat, hogy a kereslet csökkenésével együtt jelentkező bevételkiesést az alkalmazottak számának csökkentésével, illetve nem ritkán, a munkaidő megkurtításával igyekeznek pótolni.

Mivel a vállalkozások többsége kivárásra játszik és igyekszik elkerülni a csődhelyzetet, kevés esély mutatkozik arra, hogy a munkanélküliek aránya érdembeli javulást mutasson, de már az is meglepő lenne, ha hosszú idő után végre stagnálna.

Amint arról számos cikkünkben beszámoltunk, a foglalkoztatási helyzet komoly válságban van, hiszen Magyarországon a munkavállalók átlagosan 16 hónapig nem találnak maguknak állást, abban az esetben, ha elveszítik munkahelyüket.

Arra is lényeges kitérni, hogy ez a folyamat rövidtávon ismét a gazdaság gyengülését eredményezi, hiszen az érintett családok vásárlóereje jelentősen csökken, mely újabb bevételkiesést eredményez a túlélésre játszó vállalkozások számára.

 

 

A kormány legújabb intézkedésével igyekszik megnövelni a munkaadók kedvét, hogy a jelenleg álláskereső munkavállalókat foglalkoztassák. Ennek érdekében született az a rendelkezés, melynek értelmében, aki olyan munkaerőt alkalmaz, aki a válság miatt veszítette el a munkahelyét, akkor a munkáltató megkapja az álláskereső után járó munkanélküli segélyt, illetve annak járulékait.

Ennek eredményeként már ezen a héten megjelennek azok a felhívások, amelyek az újfajta foglalkoztatási forma igénybevételét lehetővé teszik a munkaadók számára.

A bejelentéshez hozzátartozik, hogy a segélyt illetve annak járulékait addig az ideig kapja a munkaadó, amely még hátravan a segély időszakából.

A minisztérium közleménye szerint az összeget utólagosan fizeti ki a Munkaerő-piaci Alap a munkaadó számára.

Az érintett álláskeresőknek megoszlik a véleménye az új intézkedésről. Sokan vélik úgy, hogy kedvező indok lehet az állásinterjún, ha felhívják a munkáltatók figyelmét a lehetőségre, azonban nagy számban vannak azok, akik kevésbé bizakodóak.

Az állástalanok körében elfogadott nézet, hogy az intézkedés csupán időszakos megoldás lehet a problémáikra, mivel úgy látják, amennyiben lejár a segélyezési időszak, a munkaadójuk nagy valószínűséggel válik meg tőlük.

Ennek megítélése természetesen csak a későbbiekben lehetséges, azonban abban mindenki egyetért, hogy az érintett munkanélküliek számára egy újabb esélyt jelent, hogy a jelenlegi helyzetben munkalehetőséghez jussanak.

 

Szerző: Balázs Tibor Balázs

 

Színes rovatunk további cikkei:

 

Munkahelyi bakik>>>

Ha HR-esnél interjúzunk>>>

Siker a munkában>>>

 

 

 

Értékelések átlaga:4.3
         
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!
Nincs még egyetlen hozzászólás sem!
hirdetés
IDŐJÁRÁS
Záporok, zivatarok várhatók min: 7, 12 °C max: 17, 21 °C Záporok, zivatarok várhatók
Szavazás
PARTNEREK