Motivációs levél – hogyan írjuk meg?

2010.02.09., 14:56
Egyre több álláshirdetésben kérnek az önéletrajz mellé kísérőlevelet is. Hogy ennek mekkora a jelentősége a kiválasztás során, az vitatott, mindenesetre, ha kérnek, akkor mindenképp küldeni kell, ellenkező esetben hanyagnak, nemtörődömnek tűnhetünk.


 

Sokunk legjobb barátja, „Dr. Google" segítségével másodpercek alatt találhatunk motivációs levél mintákat, amelyek alapján megírhatjuk sajátunkat, így erre felesleges is kitérni.

Legfeljebb annyit érdemes megjegyezni, hogy jó, ha három-négy mintát is megnézünk, és lehetőleg megbízható, ismert oldalak mintáit használjuk.

A legfontosabb a kísérőlevél (és az önéletrajz) esetében is, hogy ne legyenek benne helyesírási hibák. Ha nem jó a helyesírásunk, érdemes megkérni valakit, hogy nézze át, mielőtt elküldjük, a rossz helyesírás ugyanis nem kelt túl jó első benyomást, a motivációs levélnek pedig éppen az a célja, hogy behívjanak minket interjúra, mintegy alátámasztja az önéletrajzunkat.

 

 

A motivációs levél a hivatalos levél formulájával azonos, így meg kell próbálnunk kideríteni, hogy kihez fog kerülni - ugyanis neki kell címeznünk. Ez általában kivitelezhető, a cég honlapján többnyire percek alatt megtalálható a személyzeti osztály vezetője, vagy az ügyvezető elérhetősége.

Visszatartott cégneves hirdetések esetén pedig nem szoktak kísérőlevelet kérni.  Bár a forma hivatalos, fontos az egyediség. Nyugodtan használhatjuk jellegzetes szófordulatainkat (ha vannak), hiszen éppen az a cél, hogy a személyiségünkről többet áruljunk el, mint a száraz és tényszerű önéletrajzban.

A hangsúly nem azon van, hogy mi miért lennénk a legalkalmasabbak, hanem hogy a cég miért velünk jár a legjobban, mit tudunk nyújtani, ami miatt nincs jobb választás, mint mi. Nem szabad azonban öntömjénezésbe átcsapni, ezt a vékony határvonalat pedig sajnos mindenkinek magának kell megtalálnia.

Fontos a levél lezárása is, amely akkor a legfrappánsabb, ha utal személyes találkozásra, azt sejteti, hogy ennek be kell következnie, nem pedig azt, hogy „bocs, hogy élek, és köszi, hogy nem dobtad a kukába ezt a levelet."

 

Szerző: Gulyás Katalin

 

Színes rovatunk további cikkei:

Jó, ha van egy HR-es a háznál!>>>

Hogyan vágjunk neki az állásinterjúnak? – hibák és praktikák>>>

Értékelések átlaga: 0
         
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!
Nincs még egyetlen hozzászólás sem!
hirdetés
IDŐJÁRÁS
Záporok, zivatarok várhatók min: 7, 12 °C max: 17, 21 °C Záporok, zivatarok várhatók
Szavazás
PARTNEREK